Budapest XVI-XVII kerületében m?köd? mez??ri szolgálat azzal a szomorú esettel kapcsolatban kereste meg szervezetünket, melyr?l most beszámolunk.
A vadorzás mint jelenség országosan létez? probléma akár az orvhalászat, megdöbbent? azonban, hogy a szóban forgó eset Budapest területén illetve közvetlen közelében történik.
Az edzettebb állatvéd?nek, aki látott már munkája során sok szörny? elkövetési módot, bizony megpróbáltatás, amikor a hurokba akadt állat teteme felett állva belegondol, napokig tart egy állat haláltusája. Milyen kínokat áll ki egy fiatal ?z mikor szétveri testét az ?t körülvev? fák között, vagy megfullasztja magát. Mi vesz rá egy kutyát, mely beletévedt a vadorzó csapdájába, mekkora a szabadságvágy, a menekülési ösztön ami rábírja arra az öncsonkító tettre, hogy saját jobb hátsó lábát lerágja és végül kiszenved mire menekülhetne.
Felháborító és felesleges gyilkolás láttán, mivel a befogott állatokat nem vitte el a rabsic /vadtolvaj/ jogosan merülhet fel az a kérdés,
mit érdemel az ilyen embernek nem nevezhet? „köztes lény”?
Megélhetési b?nözés vajon? Határozottan nem! Jó üzlet az orvhalászattal együtt, f?leg azért mert szinte ipari méretekben ?zik legalábbis a mennyiséget tekintve, mely megbecsülhetetlen mennyiség.
A Rákosmentén páratlanul jól dolgozó mez??rök elmondták, volt eset mikor 30-40 állatbefogására alkalmas hurkot is találtak.
Mit tehetünk mi állatvéd?k? Els?sorban azt, hogy minden eszközzel segítsük a mez??rök munkáját, kik igyekeznek a rájuk bízott 4200 hektárt példamutatóan ellen?rizni.
Egyeztetve a mez??ri szolgálattal, a leghasznosabb, munkájukat el?segít? eszközt, 3 db terepre alkalmas kerékpárt adományozunk számukra.
Felhívjuk minden kerületi lakos figyelmét, hogy segítsék a mez??rök munkáját, fogadják el nélkülözhetetlen jelenlétüket.
Felajánlunk 100.000 Ft ot annak, aki hasznos információkkal segíti nyomozást annak érdekében, hogy kézre kerüljenek az állatkínzó elkövet?k.
Jelentkezni az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen vagy a 06/ 204 854 437 06/ 204 854 437-es telefonszámon, sms -ben lehet.
Képeinkkel és a videóval nem árt ha a közvélemény is találkozik, hogy tisztában legyünk vele mi is a vadorzás, ne maradjon az erd? csendjében rejt?z? homályos jelenség.
Aki bármivel segíteni kívánja a mez??rök munkáját, kérjük jelezze.
Figyelem! A képek és a videó megtekintése kizárólag 18 éves felüli, er?s idegzet?eknek ajánlott!
Hozzászólások
http://parijankagallery.ru/albums/userpics/14270/best-website-hosting-96072.jpg
http://aaron-ashmore.com/coppermine/albums/userpics/13474/cheap-webhosting-93706.jpg
page are really amazing for people knowledge, well, keep
up the good work fellows.
Visit my blog post: Hatha joga: http://sanctifiedguitars.com//read_blog/68158/which-connected-with-yoga-is-just-for-people?
Azt a mocsok szemetet aki ilyet tesz,azt a farkánál fogva kötném bele a hurokba,és szenvedjen,mert mást nem érdemel!!!
Legalább tíz év börtönt, ez idő alatt pedig kényszermunkát, a fizetése 100%-át pedig állatvédő szervezetek javára utalni!!!