• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Kezdőlap Rólunk
Rólunk

Szervezeteink célul tűzték ki a magyar állattartási kultúra fejlesztését, iskolákban való oktatásának kezdeményezését, illetve az állatkínzásos bűncselekmények megelőzésében, visszaszorításában, felderítésében való közreműködést. Az utóbb említett cél megvalósítása érdekében a Kecskeméti Állatvédelmi Őrszolgálat munkáját például véve, egy országos kiterjedésű állatvédőrség megszervezését kezdeményeztük, amely lehetővé teszi az állatkínzások megelőzését, illetve észlelését, megszüntetését.

 
Miért van Magyarországon szükség Állatvédőrség működtetésére?

2009-ben Magyarországon 965 esetben érkezett bejelentés a rendőrség felé állatkínzásról, ebből 303 esetben történt vádemelés. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta 2-3 állatot ért olyan súlyos bántalmazás, mely esetében a rendőrség segítségét kérték. És ezek csak az olyan esetek, ahol a szemtanúk tudták hová fordulhatnak... Sajnos azonban az állatkínzások száma ennél jóval magasabb, csak a legtöbb esetben vagy nincsenek szemtanúk, vagy ha vannak is, nem tudják hová, kihez fordulhatnak segítségért.

2005.

2006.

2007.

2008.

2009.

Ismertté vált
bűncselekmények száma

495

569

1019

1325

965

Vádemeléssel befejezett
eljárások száma

198

162

444

693

303

Legtöbb ismertté vált
bűncselekmény helyszíne

Szeged (13)

Győr (16)

Siklós (85)

Kistelek (145)

Nyíregyháza (46)

Állatkínzás miatt indult büntetőeljárások számának alakulása 2005-2009. között
(Forrás: ORFK)

Társadalmi szempontból ugyancsak fontosnak tartjuk az állatkínzások nyilvánosságra kerülését, mivel pl. egy amerikai felmérés szerint a családon belüli erőszakot elkövetők 88 százaléka korábban állatkínzóként került a hatóságok látókörébe.

 
Megalakulásunk története

2009. végén a Cerberos Állatvédő Egyesület és a Fehérkereszt Állatvédő Liga közös erővel kezdett az Állatvédőrség létrehozásába. Célunk egy olyan hatékonyan működő Szövetség létrehozása volt, amely képes egy állatkínzásos bűncselekményt a bejelentéstől kezdve az elkobzáson át a feljelentésig, majd az állat rehabilitációja utáni örökbeadásig végigkísérni, segíteni.
A szövetséget ennek tudatában közösen hozta létre a Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Polgárőr Szövetség, az International Police Association (IPA) Magyar Szekciója, a Rendőrtiszti Főiskola, a Cerberos Állatvédő Egyesület, a Fehérkereszt Állatvédő Liga, valamint a magyar állatvédelmi ombudsman.

 
Az Állatvédőrség céljai
  • A szövetség alapvető célja a magyarországi állatkínzási esetek felderítése, azok visszaszorítása, hatékony fellépés az állatkínzások elkövetőivel szemben a hatóságokkal együttműködésben.
  • Egy olyan szervezet kialakítása, mely ellátja az állatok érdekképviseletét, segíti az állatok védelméről szóló törvények és rendeletek alkalmazását, betartását és betartatását.
  • Célja a jelenlegi hatalmas számú kóbor állatállomány számának hosszú távon történő csökkentése, külön hangsúlyt fektetve a további szaporulatok megakadályozására.
  • A fiatalok felelős állattartásra történő nevelése, természetbarát, környezettudatos szemlélet kialakítása és a kutyaharapásos esetek megelőzése érdekében történő oktatások, programok szervezése és lebonyolítása.
  • A jelenleg állami finanszírozással működő, gyakran szakszerűtlen és elavult gyepmesteri telepek felszámolása, az általuk végzett feladatok átadása állatvédelmi egyesületeknek.
  • Az állami és Európai Uniós állatvédelmi pénzek hatékony elosztásának/ újraelosztásának segítése.
  • Egy olyan Európai színvonalú központi állatotthon létrehozása, ahol nagy területen, nagyszámú állat elhelyezése, szakszerű gyógykezelése, fizikai és pszichikai rehabilitációja végezhető.
 


 

Állatvédőrség Hírlevél

Szavazás

Egyetért Ön az Állatvédőrség tevékenységével?
 

Impresszum

Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a Fehérkereszt Állatvédő Liga írásbeli engedélyével lehetséges.